Érd,Kis-Duna utca 7-9.

Ilyen lehet a következő Renault Kangoo?

Hír megjelenése: 2011.07.11
A Renault egy újabb koncepcióval rukkolt elő, amely hivatalos bemutatóját a Frankfurti Autószalonon tartja majd. A villanyos meghajtású, Frendzy névre keresztelt újdonság ugyan meglehetősen futurisztikus formatervet kapott, mégis ez lehet a következő Renault Kangoo előfutára. Az utóbbi időben megannyi koncepció látott napvilágot a Renault háza tájáról. A francia tanulmányok új hullámát a DeZir névre keresztelt sportos négykerekű indította el, de a márka idén, a Genfi Autószalonon is bemutatott két jövőbemutató újdonságot. A sor azonban ezzel még nem zárult le, a Renault ugyanis egy újabb tanulmánnyal rukkolt elő. Bár a Frendzy névre keresztelt modell igencsak futurisztikus formatervet kapott, a következő Kangoo mégis megannyi részletet kölcsönözhet majd tőle. Egy Kangoo kaliberű modellnél a praktikumra helyeződik a fő hangsúly, így a Frendzy-t is megannyi hasznos elemmel szerelték fel. Nem elég, hogy hátsó ülések nélkül 2250 liternyi puttonnyal büszkélkedhet az autó, annak két irányba nyíló csomagtartó-ajtója a berakodást könnyíti meg jelentősen. Ha ez sem lenne elég, a csomagtér padlójából kis rekeszeket húzhatunk elő, az oldalról történő bepakolást - és beszállást - pedig tolóajtók segítik. Természetesen a Frendzy utastere is illeszkedik annak külső megjelenéséhez, így a kabinban is úgy érezhetjük magunkat, mintha egy űrhajóban foglalnánk helyet. Érdemes megfigyelni, hogy a Volvo lebegő műszerfalához hansonlóan itt is minden a "levegőben lóg", és külön említést érdemel a vezetőnek kiválóan kézreálló, méretes érintőképernyő is, amelyről a klímától kezdve, a rádióig minden irányítható. Ami a meghajtást illeti, a Frendzy motorterében a mai trendeknek megfelelően egy villanyos erőforrás bújik meg, amely 60 lóerős teljesítménnyel és tekintélyes, 226 Newtonméteres nyomatékkal büszkélkedhet. A Renault Frendzy biztosan nem kerül majd forgalomba, ám ahogyan az már korábban is elhangzott, ez biztosíthatja az alapokat a következő Renault Kangoo számára. A tanulmány a Frankfurti Autószalonon tartja hivatalos bemutatóját. - forrás: a5.hu

Renault Szabó - Autócentrum Szabó
Cím
2030 Érd, Kis-Duna utca 7-9.
Telefon
Nyitva tartás
Értékesítés:
Hétfő-Péntek: 08:00-17:00
Szombat: 09:00-13:00
Vasárnap: Zárva

Szerviz/Alkatrész:
Hétfő-Péntek: 08:00-17:00
Szombat-Vasárnap: Zárva

Kedves Ügyfelünk!
2024. március 29 - április 1 között
ZÁRVA TARTUNK.



Visszahívást kérek



Weboldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk annak érdekében, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek.
Az adatvédelmi tájékoztató tartalmát megismertem. A tájékoztató ismeretében hozzájárulok a sütik használatához. További információk