Érd,Kis-Duna utca 7-9.

Képeken a vadonatúj Renault Espace

Hír megjelenése: 2014.09.30
A Renault az új Espace szokatlanul nagy méretű kerekeinek és magas övvonalának köszönhetően egyértelműen sokkal dinamikusabb jelenség. Azt már korábban, a tavaly ilyenkor bemutatott Initial Paris tanulmány láttán sejthettük, hogy ez lesz az irány, de azt senki nem gondolta, hogy a szériamodell ennyire szorosan követi majd a koncepció-autó stílusát. A nagy kerekekkel persze sok hely elvész az utastérből, de úgy tűnik, ezt találták a kevésbé lényeges szempontnak az autó tervezői – vagy még inkább a Renault stratégái. Természetesen ebből a generációból is lesz hosszabb kivitel, hét üléssel, Grand Espace néven, de egyelőre csak a rövid verzió képei kerültek nyilvánosságra. Az Espace egyébként műszaki szempontból is lényeges előrelépés az elődökhöz képest. Már moduláris platformra épül: a CFM1 jelzésű padlólemez több jövőbeli Renault modellt terveznek majd, köztük a Laguna és a Koleos utódait is, ha minden igaz. Az új Espace-ról legkésőbb október 2-án minden lényeges információt megtudhatunk, hisz ekkor mutatják be hivatalosan a Párizsi Autószalonon. - forrás: totalcar.hu

Renault Szabó - Autócentrum Szabó
Cím
2030 Érd, Kis-Duna utca 7-9.
Telefon
Nyitva tartás
Értékesítés:
Hétfő-Péntek: 08:00-17:00
Szombat: 09:00-13:00
Vasárnap: Zárva

Szerviz/Alkatrész:
Hétfő-Péntek: 08:00-17:00
Szombat-Vasárnap: Zárva

Kedves Ügyfelünk!
2024. március 29 - április 1 között
ZÁRVA TARTUNK.



Visszahívást kérek



Weboldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk annak érdekében, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek.
Az adatvédelmi tájékoztató tartalmát megismertem. A tájékoztató ismeretében hozzájárulok a sütik használatához. További információk