Csendben megjött a luxus-Renault

Eddig nem volt egyértelmű, hogy mit is takar az Initiale Paris. Leginkább úgy tűnt, valamiféle luxusmárka lesz, amely a Renault egyes modelljeit különlegesen igényes kivitelben kínálja majd. Majdnem ez is az igazság, de mégsem. Az Initiale Paris a képek alapján egy kivételesen gazdag felszereltségi fokozat. Az első modellen, a Clión nagyobb alufelnik, LED-csíkos első fényszórók és krómkeretes ködlámpák vannak kívül, nagy, kényelmes ülések és gazdag bőr kárpitozás belül, de mégsem látszik másnak, mint egy alaposan feldíszített Cliónak. Műszakilag sincs változás, a típust három motorral kezdik majd forgalmazni. 900 köbcentis, 90 lovas háromhengeres és 1,2 literes, négyhengeres, 120 lovas négyhengeres turbós benzinessel, illetve 1,5 literes, 90 lóerős turbódízellel. Az egész Initiale Paris koncepció hivatalosan a Párizsi Autószalonon mutatkozik be, de a Cliónak ez a változata már bekerült a Renault francia a honlapjának konfigurátorába – így derült ki mindaz, amit most tudunk. Az persze nagy kérdés, hogy a nagyszériás modellek efféle átalakítása beválik-e, de úgy tűnik, a Renault szerint ennyi is elég lesz, hogy javítsanak a tömegmodellek nyereség-hányadán. - forrás: totalcar.hu
Renault Szabó - Autócentrum Szabó
Cím
2030 Érd, Kis-Duna utca 9.
Telefon
+36 (23) 521 310
Nyitva tartás
Új- és használt autó értékesítés
H-P: 08:00-18:00
Sz: 09:00-13:30
Szerviz
H-P: 08:00-17:00
Sz: Zárva
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy 2018. november 10-én szombaton, márkakereskedésünk 08:00 - 17:00 között tart nyitva!

Visszahívást kérek


Oldalainkon HTTP sütiket használunk, a jobb működésért. További információk