|
 |
|
|
| Hírek, újdonságok: |
 |
 |
|
Itt a Renault Latitude |
Szeptembertől kapható lesz a Latitide.A Moszkvai Autószalonon bemutatott Renault csúcsmodellt természetesen szintén Dél-Koreában fogják gyártani, és szeptembertől már kapható lesz Marokkóban és Algériában. Az európai változat részleteit csak egy hónap múlva tudhatjuk meg, a Párizsi Autószalonon. Biztosra vehető, hogy a kétliteres négyhengeres, illetve 2,5-ös V6-os benzinmotorokon kívül Európában hasonló hengerűrtartalmú dízelek is szerepelnek majd a választékban, hiszen elsősorban a vélhetően alacsony vételárat, valamint a takarékos üzemeltetést értékelő vásárlókat célozhatja meg a Renault új csúcsmodelljével.
Elolvasom a cikket... |
 |
|
A jövő Renault-ja Párizsban |
Laurens van der Acker, a Mazdától elcsábított tervező első munkája volt a Renault-nál a DeZir elektromos koncepcióautó, amely széles közönség előtt az októberi Párizsi Autószalonon mutatkozik be. A DeZir azonban a napokban kimerészkedett a párizsi forgalomba, ahol fotósok hada csapott le rá.
Az érzéki vonalakkal és vörös fényezéssel rendelkező DeZir lenyűgöző látványt nyújt; ez az első azon koncepcióautók sorában, amelyek a Renault új formanyelvét fogják bemutatni. A DeZir ízelítőt ad abból, mi várható a jövőben a Renault háza táján. Az új dizájn filozófiát a Renault-nál három szóval jellemezték: egyszerű, érzéki és meleg.
A szobor szépségű, kétüléses DeZir-be az utaskabin mögé építették be a Renault szériagyártású villanyautójában, a Leafben is szolgáló villanymotort, de teljesítményét 150 lóerőre emelték. A nyomaték 226 newtonméter. A villanymotort egy 24 kWh-ás lítium-ion telep látja el energiával, a hatótávolság 160 kilométer. Normál töltővel az akku 8 óra alatt tölthető fel, gyorstöltővel azonban az idő 20 percre mérséklődik (80%-os töltöttség).
Elolvasom a cikket... |
 |
|
Dezir, a Renault új stílusa? |
A Dezir tanulmány afféle székfoglalónak is tekinthető: Laurens van den Acker, aki korábban a Mazda vezető tervezője volt, lényegében ezzel az autóval kezdi látható munkásságát a Renault formatervező részlegének élén.Bár a tanulmányautó csak afféle homályos utalás, annyit egyértelművé tesz, hogy a Renault formatervezési fronton is teljes megújulásra törekszik.A Renault tanulmányautóját most csak képeken mutatják meg a közönségnek, de később, az őszi Párizsi Autószalonon élőben is megcsodálhatja a nagyközönség.
Elolvasom a cikket |
 |
|
Hamster: Dacia napelemtetővel |
A Hamsteren – a nevén kívül, ami angolul hörcsögöt jelent – nem látszik semmi különös, hacsak nem felülről nézzük. Ott azért szemet szúrhat a napelemtábla, amely az akkumulátorok töltésére szolgál. Az érdekességek zöme belül van: a hajtást egy 1,2 literes, 75 lóerős dízelmotor és egy 10 lóerős villanymotor végzi: az előbbi az első, az utóbbi a hátsó kerekeket hajtja, így a hibrid hajtáslánc egyben négykerék-hajtást is szolgáltat.
Elolvasom a cikket.. |
 |
|
Kabrió és üvegtető egyben: Megane CC |
Új karosszériatípussal bővült a Megane család, mostantól keménytetős kabrió változatban is kapható. Az elődnél hosszabb és jóval merevebb autó teljes egészében üvegből készült, nyitható tetőt kapott.
Az első generáció megjelenése óta több mint 170 ezer darab Coupé-Cabriolet talált vevőre. Ez így a Megane család négy százalékát teszi ki, az európai kompakt kabriók közül pedig minden tizedik volt Megane CC. Az új generációs Megane CC nagyobb, kényelmesebb, merevebb, csendesebb és biztonságosabb is elődjénél. Nyitott tetővel 211 literes a csomagtartó.
Bár a válság a kabriók piacának sem tett jót, mégis a nyitható keménytetejű modellekből egyre több fogy, mint vászontetős társaikból. Nem kell nagyon sokáig keresni az okokat, a nagyobb biztonság, csendesebb menet és a sokkal praktikusabb felépítés - akár teljes értékű autóként is használható egy CC - jóval vonzóbbá teszik a vászontetős kabriónál |
 |
|
Laguna Coupé Monaco GP |
Megérkezett a Laguna Coupé limitált szériája, a Monaco GP!
Initiale szintű felszereltség , Carminat TomTom navigációs rendszerrel, mely 35 európai ország térképét tartalmazza,gyöngyház fehér metál szín, fényes fekete külső tükrök, fényes fekete tető , fekete 18” könnyűfém keréktárcsák, Monaco GP jelzés, Monaco GP jelzéssel ellátott fekete bőr ülések, fényes fehér középkonzol és díszlécek a műszerfalon és az ajtókon..
Ez mind a Laguna Coupé Monaco GP...
Részletekről érdeklődjön márkakereskedésünkben! |
 |
|
Izgalmasabb Cliot ígér a Renault |
A vagány kisautóból négy méternyi középszerűség lett három generáció alatt, de a franciák szerint a következő más lesz.
Ha igazak a pletykák, az autó végleges formájának kialakításába már a tavaly felvett új tervezési igazgató, Laurens van den Acker is beleszólt az utolsó pillanatban. A Mazdától átigazolt szakembertől várják, hogy feldobja a Renault modellek megjelenését, de néhány év még kell, míg az ő irányítása alatt felvázolt modellek eljutnak a gyártásig. A Cliónak is kell még legalább egy év, mire bemutathatják, de ha igaz, már az idén ősszel, a Párizsi Autószalonon mutatnak egy tanulmány, amely az új típus vonásait viseli.
Elolvasom a cikket... |
 |
|
Szerpentinek királya |
A négyhengeres könnyedén pörög fel, és ha kicsit is a gázpedálon felejtjük a lábunkat, azonnal nekirohan a leszabályzásnak. Erős és annak is érződik még azokban a sebességtartományokban is, ahol már inkább letagadjuk a jogosítványt a rendőrnek
Plusz jó pont, hogy a hatodik nagyon hosszú, így akár spórolós üzemmódban is autózhatunk, a nyomatékos motornak hála (1900-tól leadja maximális nyomatékának 80 százalékát) nem leszünk mazsolák úgy sem. Sztrádán pedig kifejezetten előnyös, hogy nem pörgeti halálba a magas fordulaton sportosan morgó motort.
Elolvasom a cikket... |
 |
|
Itt a teljes értékű elektromos autó |
Kémeink már két hete jelentették, hogy elkészült, valóban létezik a teljesen elektromos Kangoo, és a közkedvelt Fluence-ról is híresztelik már egy ideje, hogy hamarosan elérhető lesz villanymotoros hajtással. Most már hivatalos: jövőre érkeznek a zéró emissziós Renault-k.
Jelentős összegeket fektetett a Renault az elektromos hajtásrendszer kifejlesztésébe, és láthatóan hosszú távon gondolkodnak. Prognózisuk szerint 2020-ra minden tizedik új autó a világon konnektorból tankol majd, és ebből a tortából nagy szeletet szeretnének vágni maguknak. Ennek megfelelően tavaly beharangozták négy, teljesen elektromos modell piacra dobását, és jövőre kettő közülük elérhető is lesz.
Elolvasom a cikket.. |
 |
|
Jönnek az elektromos Renault-k |
Alig 1 évet kell még várni a Renault illetékesei szerint, és több elektromos hajtású autójuk is forgalomba kerülhet. Vannak még kérdések, miként lehet majd őket használni, de a jövő mindenesetre ígéretes.
A Genfi Autószalonon a francia gyártó amellett, hogy több új modellt is bemutatott, ismét elhozta korábban már bemutatott elektromos autóflottáját, de ezúttal már azzal az ígérettel, hogy 2011-től a nagyközönség számára is elérhetők lesznek. A határidő autóipari mércével igen rövid, vagyis biztosra vehető, a Renault már kifejlesztette boszorkánykonyháiban a sorozatgyártásra alkalmas modelleket is, bár egyelőre még csak a tanulmányautókat mutogatják.
További információk... |
 |
|
Két új kabrió a Renault-tól |
Nyárra készült a Genfi Autószalonon a Renault, hiszen két nyitható tetős modell premierjét is most tartotta a francia autógyár. A Twingóra épülő Wind mellett leleplezték a Megane kupé-kabriót is.
A Renault nem próbált négy ülést beszuszakolni a kisebbik kabrióba, helyette izgalmas kétüléses sportkocsit faragott belőle. A Twingóra épülő, de annál 23 centivel hosszabb autóban így a kategória legnagyobb, 270 literes csomagtartóját tudták kialakítani.
Nyáron már nálunk is elérhetők lesznek az új modellek.
További információk... |
 |
|
GT & GT Line |
A Renault újdonsága a GT és GT Line sportos változatok a Mégane családban. Az új változatok Magyarországon a Coupé és Grandtour karosszériákon érhetőek el.
Már rendelhetőek a Dynamique alapra épülő GT változatok, melyeket a Renault Sport Technologies által fejlesztett alváz és futómű kialakítással látták el, ezen kívül egyedi, a Mégane RS világát idéző külsővel és belső térrel rendelkeznek.
Kizárólag a Mégane család két legerősebb motorjával, a 2.0 TCE 180LE benzines erőforrással és a 2.0 dCi 160LE motorral érhetők el.
A GT Line változatok előre láthatólag májustól lesznek elérhetőek
További információk... |
 |
|
Elindult az Autócentrum Szabó Webshop! |
Látogasson el most induló webshopunkba. Tekintse meg a nyári gumik, Accessorie termékek, gyári kiegészítők, alkatrészek széles körű választékát, és vásároljon könnyen, gyorsan otthonról akciós termékek közül!
Belépés a webshopba.. |
 |
|
Világmodell a Renault Fluence |
Teljesen egyedi design alapján tervezték a Renault újdonságát az európai és koreai mérnökök. A Lagunánál csupán 7 centivel rövidebb a 4620 mm hosszú és 1479 mm magas Fluence. Hátul három ember kényelmesen elfér egymás mellett, csaknem másfél méter (1475 mm) a könyökszélesség. A 23,8 centis hátsó lábtér hosszú utakon is komfortos.476 literes a csomagtér, és ebben az adatban a padló alatti tárolók nincsenek benne. Az utastérben 23 liternyi belső tárolóhely van. A biztonságra is ügyeltek, ESP és ABS természetesen van benne, erősek az utascella merevítései és programozottak a gyűrődési zónák. Egy 56 km/órás frontális ütközésnél ép maradt az utascella.
A tesztek során 5 millió kilométert mentek az autóvel a legszélsőségesebb időjárási körülmények között, a szaúdi sivatagban és a fagyos Szibériában is. Az autót a törökországi Bursában gyártják, ez az ötödik Renault, amely itt készül. |
 |
|
Kémfotón a következő Renault Espace |
A Renault utoljára 2002-ben újította meg az Espace sorozatot, így épp itt az ideje, hogy a koros modellt újjal váltsák fel. A munka el is kezdődött évekkel ezelőtt, de a fejlesztést egy időre le is állították. Nemrégiben azonban újraindult a munka, sőt, úgy tudjuk, még az idén ősszel megtarthatják a bemutatót. Egyelőre viszonylag keveset tudunk a típusról: a hossza várhatóan 4,7 méter körül lesz (a Grand Espace-é 4,9) és négyhengeres turbós motorok kerülnek az összes változatba, ha igazak a hírek. Benzines változatból egyes feltételezések szerint csupán egyféle lesz, úgy 200 lóerővel, míg a dízelek teljesítménye 130 és 175 lóerő közé esik majd.
Ha minden igaz, a végleges Espace premierjét már a szeptemberi Párizsi Autószalonon megtartják, bár egyáltalán nem biztos, hogy a típus forgalmazásának megindítására még az idén sor kerülhet.
elolvasom a cikket... |
 |
|
Olcsón jön a Dacia Duster |
A Dacia legújabb modellje valóban a legjobb árú hobbiterepjárónak ígérkezik, bár ez a fekete lökhárítós, fronthajtású, spártai kivitelre igaz elsősorban. A Dustert már korábban megismerhettük: a magas hasú, dobozszerű jószág a szabvány Dacia-alkatrészekre épül, 1,6 literes benzines és 1,5 literes dízelmotorok hajtják, és bár elsősorban közútra való, 36 fokos első és 30 fokos hátsó terepszöge révén akár könnyebb terepen is elboldogulhat az összkerékhajtású változat. Az egyszerű Duster változatot is kiállították Genfben, de egyben az is kiderült, hogy ennek a kivitelnek mi lehet a vonzereje.
A Duster Európában ugyanis 11 900 euróért, átszámítva kb. 3,2 millió forintért lesz kapható, ami ebben a kategóriában igazán jó árnak számít.
Elolvasom a cikket... |
 |
|
20 éves a Renault Clio |
20 év, több mint 10 millió eladott példány szerte a világon és két Év Autója Díj (Car of the Year). Röviden így foglalhatjuk össze a Clio sikereit. A Renault PR-osai persze nem állnak meg itt, hozzáteszik: soha egyetlen más autónak sem sikerült kétszer megszerezni a fent említett COTY díjat.A modell 20. születésnapja alkalmából különleges kiadású Cliókkal örvendezteti meg a vásárlókat a Renault. A limitált példányszámú autók megkülönböztető jele ennyi lesz csupán:20th.
Nem csak a Clio RS-ből lesz különleges kivitelű, készül 20th a sima három- és ötajtós, sőt a kombi változatból is. Mindnek lesz egy kis 20th felirat a B oszlopain és szépen csillogó, fekete színű betét az első lökhárítóján, valamint az oldalsó visszapillantó tükrökön. A fekete és fehér színben pompázó kocsiknak a teteje is sötét lesz. Az utastérben mindent bőr borít, még a műszerfalon is jól látható a varrás.
Tekintse meg az új limitált szériát! |
 |
|
Renault Wind: törpe-roadster Ferrari tetővel |
| A Twingón alapuló kupé-kabrió a gyártó szerint nem csak hobbiautózásra, de mindennapi használatra is alkalmas.A Renault viszonylag későn hódolt be a Peugeot 206 CC által elindított mini-kabrió divatnak, viszont talán épp ezért megpróbáltak valami eredetivel előrukkolni. A Wind nem a szokásos, többrészes összecsukható keménytetővel készül, mint legtöbb riválisa, hanem a Ferrari 575 Superamerica típuson használthoz hasonló, egy forgáspont körül elforduló panellel oldották meg a tető nyithatóvá tételét. Ennek a megoldásnak köszönhetően a tető nem vesz el helyet a 270 literes csomagtartóból, viszont hosszirányban meglehetősen helyigényes, nagyrészt ennek köszönhető, hogy a Wind 3,83 méteres, és az arányai alapján akár középmotoros modellnek is nézhető. |
 |
|
Renault FLUENCE - teszt! |
Fluence egy tágas szedán, óriási csomagtartóval, a futóműve pedig valahol félúton van a normál Mégane-é és a Koleosé között – azaz bírja a rossz utakat.
Három felszereltségge rendelhető: a Confort, az Exception és a csúcskivitel, a Privilege. Azaz: kényelem, kivétel és kiváltság. A két jobbik felszereltség az erősebb dízellel elérhető, az alap csak a 85 lóerőssel, a benzines bármelyikkel. Ez hatféle változatot jelent.
elolvasom a tesztet.. |
 |
|
FLUENCE - Ön első osztályon utazik! |
Egy elegáns négyajtóssal bővül a Renault család, érkezik a Fluence!A 4,62 méter hosszú Fluence éppen két osztály - a kompakt és a középkategória - határán egyensúlyoz, mind méretét, mind helykínálatát, mind felszereltségét tekintve. Megjelenése is elegáns, az áramvonalas fényszóróktól indulva harmonikus rajzolatú övvonal fut végig a Fluence oldalán, egészen a csomagtartóig.
Hamarosan megérkezik!
elolvasom a cikket.. |
 |
|
Sikerekben Gazdag Boldog Új Esztendőt Kívánunk! |
Minden kedves Látogatónak, Ügyfelünknek ezúton szeretnénk Sikerekben Gazdag Boldog Új Évet kívánni!
"Szilveszter éjjelén válasz egy csillagot, ha bármi bánt, neki elmondhatod! Meggyógyítja szívedet, lelkedet, kívánom tegye szebbé 2010-es évedet! B.U.É.K."
Üdvözlettel: Autócentrum Szabó Kft. csapata |
 |
|
AKCIÓS TÉLI GUMI RENDELÉS ON-LINE! |
Közeleg a tél, ahhoz, hogy gépjárműve megbízhatóan működjön nélkülözhetetlen a megfelelő karbantartás és felkészítés. A biztonságos közlekedés érdekében szerezze be idejében a téli gumikat autójára, hogy a tél beköszöntével gondtalanul autózhasson.
Vásárolja meg nálunk téli gumiját, és vegye igénybe szolgáltatásunkat: a nálunk vásárolt gumiabroncsokat díjmentesen felszereljük és tároljuk.
Legújabb szolgáltatásunk: ON-LINE téli gumi rendelés AKCIÓS ÁRON! A linkre kattintva mostantól lehetősége nyílik otthonról, kényelmesen megrendelnie a hideg, csúszós időben elengedhetetlen téli gumikat. És mindezt most akciós árakon teheti meg. Ezt ne hagyja ki!
On-line rendeléshez kattintson ide.. |
 |
|
Az év végéig biztosan marad a régi Clio |
A Clio II-est, amelyet most Campus néven forgalmaznak, a hátára kapta a német és francia roncsprémium, így a Renault meghosszabbította az élettartamát, annak ellenére, hogy a típus az idén már 12 éves lesz, és négy éve kapható az utódja.
A Renault-nál régi gyakorlat, hogy a kisautók régebbi változatait még évekig gyártják a modellváltás után, de a Clio II iránti érdeklődés lassanként már kezdett megkopni, így eredetileg azt tervezték, hogy még az ősz beállta előtt leállítják a gyártást. A roncsprémium kapcsán azonban épp az ilyen egyszerű, olcsó felszereltségű autók iránti kereslet nőtt meg Európában - éves szinten mintegy 40 ezer példány eladására van esély -, így továbbra is gyártásban maradhat. Decemberig biztosan tovább készül, de elképzelhető, hogy 2010-ben is tovább gyártják.
elolvasom a cikket.. |
 |
|
Új városi miniautó készül a Renaultnál |
A Renault ügyvezetője említette az új kisautót, amelyet Szlovéniában gyártanak majd a Renault Twingo főegységeinek felhasználásával. Természetesen azonnal megindultak a találgatások.
Patrick Pelata csak annyit mondott, hogy a Novo Mestóban működő üzembe rövidesen új típus érkezik, amellyel pótolhatják a Clio II gyártásának átköltöztetése kapcsán kihasználatlanul maradó kapacitást.
elolvasom a cikket.. |
 |
|
Elektromos Kangoot mutatott be a Renault |
A Be Bop Z.E. egyelőre csak a technológia bemutatására szolgál, de a franciák azt ígérik, két éven belül gyártásba is kerülhet. A Renault a villanyautók elterjesztésének egyik élharcosaként lépett fel az elmúlt másfél-két évben, de csak mostanra sikerült összehozniuk egy, elvben akár sorozatgyártásra is alkalmas prototípust, méghozzá olyan paraméterekkel, amelyek nem igazán adnak okot büszkeségre. Az autó alapjául a Kangoo Be Bop típust választották, ami elég nagy, hogy elférjen benne a sok akkumulátor, és elég furcsa, hogy a népek még így, a bemutatása után is felfigyeljenek rá.
elolvasom a cikket.. |
 |
|
Új Megane bemutató & Nyílt hétvége Március 7-8 ! |
Ezúton szeretnénk meghívni Önt és kedves családját az Autócentrum Szabó Kft. által (Renault, Dacia) Március 7-8.-án megrendezésre kerülő Új Megane bemutatóra & Nyílt Hétvégére . Most óriási kedvezménnyel vásárolhat egy új stílusos extrákkal felszerelt Renault-ot ! A kedvezmény kizárólag akciós készletes modelljeinkre vonatkozik. Akciós készlet megtekintése..
Nyílt napok programjai: Tesztvezetés (teljes Renault modellpaletta ), Autócentrum Szabó kvíz játék, Díjmentes gépjármű átvizsgálás, VIP kártya klubtagsági, minden gyermeknek és hölgyeknek apró ajándékkal kedveskedünk
Látogasson el családjával és vegyen részt Nyílt Napjaink keretén belül meghírdetett programjainkon. további információk..
Renault - Itt a változás ideje !
További szép napot kíván az Autócentrum Szabó csapata! |
 |
|
Renault villanyautó-program Svájcban |
A Renault az utóbbi években az elektromos autók népszerűsítésének élharcosaként lép fel a világ minden táján. Most éppen Svájcban kezdik el az elektromos járművek népszerűsítését és a műszaki háttér kiépítését. A francia gyártó az ország egyik elergiaszolgáltatójával, az EOS-szal indított közös programot. A hosszú távú cél az, hogy Svájcban is megteremtsék az elektromos személyautók használatának lehetőségét. Az autókat természetesen a Renault szállítja majd - bár a cég villanyautói egyenlőre fejlesztés alatt állnak - míg az EOS megkezdi az autók újratöltésére alkalmas kültéri töltőcsatlakozók telepítését. Így mire az első Renault villanyautók megjelennek a kereskedésekben, már nem okoz majd gondot a nap közbeni újratöltésük, legalábbis egyes svájci nagyvárosokban.
elolvasom a cikket.. |
 |
|
Háromhengeres turbómotor és új dízelek a Renault-tól |
A francia gyártó új, alacsony fogyasztású benzin- és dízelmotorokat, dupla kuplungos váltót és elektromos szériamodelleket ígér a következő évtized elejére.
A szén-dioxid-kibocsátás mérséklésére vonatkozó terveit ismertette a Renault a napokban, láthatóan a teljesség igénye nélkül sorolva fel néhány, a 2011 utáni időszakra várható újdonságát. Az egyik ilyen terv egy moduláris, közvetlen befecskendezéses, turbófeltöltős motorcsalád bemutatása, amely kiválthatja a jelenleg használt 1,2, 1,4 és 1,6 literes benzines szívómotorokat. A család egy 900 köbcentis háromhengeresből és egy 1,2 literes négyhengeresből áll majd, amelyek 90-115 lóerősek lesznek, de 30-40 grammal kevesebb szén-dioxidot bocsátanak ki kilométerenként, mint a jelenleg használt, hasonló teljesítményű motorok. Ez a terv azért igazán lényeges a cég számára, mivel becsléseik szerint ezek a motorok teszik majd ki a Renault benzinmotor-gyártásának 85%-át Európában.
elolvasom a cikket.. |
 |
|
Hamarosan megérkezik az új Megane! |
Az új Renault Megane-t hivatalosan a Párizsi Autószalonon láthattuk először. A ferdehátúak után 2009 közepén mutatkozhat be a limuzin és a kombi, a CC pedig még később. Az új Megane nem lesz unalmasan klasszikus. Modern autó lesz!
Az autó nagyobb lett, hossza 4,3 méterre nőtt, tengelytávja 2,62 helyett 2,64 méter lett, viszont a kedvezőbb farkiképzés miatt csomagtere a kategóriában a legnagyobbak közé tartozik: 405 liter térfogatú. A karosszéria másik pozitív tulajdonsága, hogy a méretnövekedés ellenére is könnyebb lett: a gyáriak szerint átlagosan 8 kilogrammot sikerült faragni a tömegéből. A Mégane belseje azonban nem csak a helykínálat miatt érdemel említést: a formatervezők belül is igyekeztek egyéni hangulatot teremteni. A műszerfalon jellegzetes csónakforma ismétlődik: a középső légbeömlőn, a rádió és a fedélzeti elektronika kezelőegységein, és az egész műszerfalon végigfutó íveken is találkozhatunk vele. |
 |
|
Megérkezett az Új Grand Modus: a családok kis álma |
| Az első generációs Modus a városi kisautók közül elsőként ért el maximális öt csillagot a független közúti biztonsági szervezet, az Euro NCAP által 2004 augusztusában elvégzett teszteken. A vele azonos padlólemezre épülő Grand Modus teljes mértékben hasznosítja a Renault biztonsági szakértelmét. Az eredeti Modushoz hasonlóan a Grand Modus szériafelszereléséhez egyaránt hozzátartozik a Bosch 8.0 ABS, elektronikus fékerőelosztóval és vészfékrásegitővel. Emellett ESP is szerepel a kínálatban, opcionális alulkormányzottság-szabályozással. És így is... ez a Grand, ez sokkal ígéretesebb jármű. Teljesen hátratolt hátsó üléssorral hihetetlenül tágas a négy méternél alig hosszabb autó, teljesen előretolttal csak úgy simán tágas lábtér van benne hátul, és a csomagtartó mérete is tágas, egyenesen kompaktos: 410 liter előretolt paddal. Meglepően csendes, még nagyon nagy tempónál is csak finom motorduruzsolás jár a klímaventilátor zúgása mellé. A legolcsóbb Grand Modus a 75 lóerős, 1,2 literes benzines, Authentique felszereltséggel 2.790.000 Ft. A legdrágább a hatlégzsákos, kívül-belül pihepuha és szép csúcsmodell, a Dynamique. 100LE turbóbenzinnel 3.500.000 Ft, 86LE turbódízellel 3.810.000 Ft. |
 |
|
Megérkezett az új Renault Koleos: új terepen! |
| Bár korábban is volt a Renault-nak négykerék-hajtású modellje, de a Scénic RX4 nem terepre készült. Ám mégis a Koleos elődjének tekinthető, mert a Renault úgy akarta megépíteni első terepjáróját, hogy az egyterűek variálhatóságát vegyítse a szedánok közúti viselkedésével, miközben terepen sem vall szégyent. Na, ehhez kellett a távol-keleti varázsfegyver. A Nissan mellett a Samsung is Renault-é. A Koleos pedig igazából a Samsung QM5, amihez a hajtást a Nissan adta. Az egyértelműen renault-s formákból rajzolt utastérben a francia gyárnál megszokott módon, sok-sok innovatív kényelmi megoldással találkozunk. A kulcsnélküli indítás, az elektronikus kézifék, a parkolóradar, a hangvezérelt navigációs rendszer vagy a Bluetooth-kapcsolat már nem újdonság, viszont a Bose-hifi most először tűnik fel a francia gyár modelljében. Érdekesség a kagylószerűen kétfelé nyíló hátsó ajtó, ami szabad utat enged az alaphelyzetben 450 literes csomagtartónak. Ötletes, hogy kisebb dolgoknál elég csak a felső részt kinyitni.Ha a hátsó traktus nem volna elég, akkor további 70 liternyi rekeszekbe szórhatjuk szét dolgainkat, ezekből épp úgy jutott, a padlóba, az ülés alá, mint a könyöklőbe, vagy az ajtók oldalába. |
 |
|
Új Twingo Night & Day limitált széria |
A speciális designnal a Renault ezúttal a nőknek szeretne kedveskedni: kizárólag fehér és fekete színben, virágos matricákkal az autó külsején, a Dynamique és GT-ből ismert ülésekkel, de narancssárga helyett fehér varratokkal. A klímakezelő gombok egyediek, a műszerfal felül sötét, alul világos szürke. Hogy még vidámabb legyen a hangulat, tartozékként az autó kulcsaihoz különleges, virágos burkolatot lehet rendelni.
Már rendelhető a Night&Day limitált széria, amely a Dynamique felszereltségre épül, 1.2 16V 75LE motorral, kizárólag manuális váltóval. A Night&Day egyetlen verziója 2.690.000 Ft, hihetetlenül kedvező a limitált széria felára a Dynamique-hoz képest.
|
 |
|
Twingo eco2: Renault mini takarékon |
A Twingo eco2 lényegében a már meglevő műszaki megoldásokra épít, hasonlóan a Volkswagen BlueMotion modelljeihez: a jól ismert 1,5 literes Renault dízelmotor 85 lóerős változata hajtja, de a megszokottnál hosszabb áttételezésű váltón keresztül. Emellett alacsony ellenállású gumiabroncsokkal, a motorelektronika átprogramozásával és néhány más, apróbb trükkel elérték, hogy a kisautó igazán takarékos legyen. A gyári adatok szerint vegyes ciklusban akár 4 liter gázolaj is elég lehet 100 km megtételéhez, és a spórolós Twingo átlagosan 104 gramm szén-dioxidot bocsát ki kilométerenként, ami még a kisautók mezőnyében is meglehetősen jó értéknek számít.
elolvasom a cikket.. |
 |
|
Megérkezett az új RENAULT TWINGO- Komoly játékos! |
EGY AUTÓ, AMELY EGYSZERRE SZERELEM, DIVAT, ÉLMÉNY ÉS MEGANNYI BOLDOGSÁG. IGAZI EGYÉNISÉG, AMELY ÁLTALÁBAN KOMOLY ARCÁT MUTATJA, DE TUD JÁTÉKOS, ÉS HA KELL HARAPÓS IS LENNI.
Az új Twingo nem csak a városban állja meg a helyét, de az autópályákon is elemében érzi magát. Kitűnô teljesítménye és menettulajdonságai révén hosszabb utazásra is alkalmas. A hátsó ülések ledöntésével hatalmassá, akár 959 literessé alakítható csomagterének köszönhetôen nem okoz gondot neki a pakolás sem. A továbbfejlesztett utasvédelem, a modern fékrendszer, a pontos kormányozhatóság, a kitűnô úttartás és a biztonsági felszereltségek tárháza minden igényt kielégít.
Az új Twingo 4 felszereltségi szintben is kapható. Motorokból az 1,2 75 lóerôs komfort, vagy a dinamikus 1,2 turbó 100 lóerôs sport verzió közül választhat ki-ki vérmérséklete szerint. |
 |
|
Itt az új Renault Megane! |
Nem kell szeptemberig várni, kiszivárogtak az új Renault Megane fotói. Carlos Ghosn megtartotta ígéretét, az új Renault Megane valóban modern. Sőt igazán dögös lett az autó, amelynél a korábbi szögletesebb jegyek helyett ezúttal lágy vonalakra szavaztak a tervezők.
Ahogy korábban, most is többféle változat készül a Megane-ból, de a jelenlegi állapothoz képest azok jobban eltérnek egymástól. A háromajtós egy igazi kupé lapos tetőívvel, míg az ötajtós formája emlékeztet a Fiat Bravóéra - sokkal több helyet hagy a hátul ülők fejének. A csomagtér is jobban használható a "családi" modellen, miután a hátsó ajtó nagyobb és szélesebb, mint a sportos verzión.
Egyelőre a motorpalettáról keveset tudni, de várhatóan az új 1,2-es turbó átveszi a korábbi 1,4-es szerepét. Továbbra is lesz 1,6-os, 2,0-es szívó illetve 2,0 literes turbó benzines is, utóbbiból a legerősebb változatot kapja a Renault Sport variáns, valószínűleg 250 lóerővel. A dízelpalettát az 1,5-ös és 2,0 literes dCi motorok különböző verziói töltik ki, 110-180 lóerős tartományban.
Az új Renault Megane hivatalos bemutatója ősszel a Párizsi Autószalonon lesz. Elsőként a ferdehátúak érkeznek majd, várhatóan 2009 tavaszára a limuzin és a kombi is gyártásba kerül.
elolvasom a cikket.. |
 |
|
Renault Laguna GT négykerék-kormányzással |
A Genfi Autószalonon láthatja a közönség először az új középkategóriás Renault modellek sportos csúcsváltozatait. A Laguna GT-be kétféle motor kerülhet: kétliteres, 205 lóerős turbós benzines vagy kétliteres, 180 lovas dízel. Mindkét motorral kellőképp dinamikusnak tűnhet a nagy családi autó, akár kombi, akár limuzin karosszériával.
A Renault nem is a nyers teljesítménnyel próbálja magához csábítani a vezetés élményére vágyó családapákat, inkább az új hátsókerék-kormányzással, amely állítólag teljesen megszabadítja a Laguna GT-t az ilyen fronthajtású sportszedánokra jellemző alulkormányzott viselkedéstől. A rendszer a '80-as évek második felének egyes japán autóiban használt megoldásokhoz hasonlít leginkább. A hátsó kerekeket viszonylag kis szögtartományon belül egy elektronikus vezérlésű szerkezet fordítja el a kormány állásszögétől, az autó sebességétől, az oldalgyorsulástól és más paraméterektől függően. Így a Renault szerint a Laguna hosszú tengelytávja ellenére lehet fordulékony kanyarvadász a szűk hegyi szeprentineken, és ugyanakkor rendíthetetlenül stabil utazókocsi autópályán.
elolvasom a cikket.. |
 |
|
Szőkőévente csak egyszer! |
Clio Campus modellek most készletrol akár 650.000 Ft kedvezménnyel már 0 % önerotol. Részletekért érdeklodjön elérhetoségeinken.
Renault Clio Dynamic Plus limitált széria most akár 650.000 Ft kedvezménnyel a készlet erejéig. Akciós ReStart finanszírozás 3,99 THM-tol.
Renault Thalia modellek kiemelkedo akciókkal akár 700.000 Ft kedveménnyel*. Finanszírozás már 0 % önerotol. * akciónk készletünk erejéig érvényes |
 |
|
Elkészült a Twingo Renaultsport változata |
Az apró turbómotorok reneszánszát éljük, és a Renault épp a Twingóval együtt mutatta be 1,2 literes, 100 lóerős motorját. Sajnos azt egyelőre nem tudni, hogy hogyan megy a Twingo Renaultsport, de a gyári fotókon legalább a külső változtatások megfigyelhetők. A sportcsomag igazán látványos, főleg az új első lökhárító hatalmas, agresszív orrnyílásával, illetve a tenyérnyi sárvédőszélesek és a hátsó tetőspoiler.
A Renault az R28-as F1-versenygép bemutatóját használta fel, hogy beharangozza a Twingo sportváltozatát, de a rendes hivatalos bemutatóra csak márciusban, a Genfi Autószalonon kerül majd sor, így a lényegesebb adatokat csak akkor közlik.
elolvasom a cikket.. |
 |
|
Technológiai fejlesztés az Autócentrum Szabó Kft-nél! |
A KMOP-1.2.1-09/A-2009-0335 számú technológiai fejlesztés, beruházás az Új Magyarország
Fejlesztési Program keretében valósult meg.
Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege: 3 755 681 Ft
A projekt az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.
További információk: www.nfu.hu |
 |
|
Renault Twingo RS |
Dél-Olaszországban, egy lezárt versenypályán sikerült lefotózni a Twingo sportváltozatát, amely már a fejlesztés legvégső szakaszában jár. tesztelők nem is maszkírozták el az autót igazán, csak néhány karosszériaelemre került sötét álcafólia, így a látványosan kiszélesített első és hátsó sárvédőívekre, valamint a lökhárítókra, amelyeket külön az RS számára készítettek. A pletykák szerint a Twingo RS-be a Renault 1,2 literes turbómotorjának egy új, 145 lóerős változata kerül majd, amellyel saját kategóriájának legerősebb modellje lehet a francia kisautóból. Ezekre az apróságokra eddig nemigen volt jellemző a teljesítményhajhászás, de könnyen előfordulhat, hogy a Renault elindít egy ilyen folyamatot.
elolvasom a cikket.. |
 |
|
Négykerék-kormányzást fejleszt a Renault |
A franciák visszahozzák az 1980-as évek végi őrületet. Akkortájt a japán gyártók egymással versengve dobták piacra aktív összkerékkormányzású típusaikat, de az átütő siker elmaradt, így mára ez az elvben igen hasznos, de meglehetősen drága megoldás csaknem feledésbe merült.
A Renault Active-Drive 4WS rendszere állítólag a Nissan korábbi, hasonló szerkezetén alapul, bár a franciák mind a mechanikai megoldásokon, mind az elektronikus vezérlésen változtattak egy keveset. A rendszer egy századmásodpercenként értékeli az érzékelők adatait, és a sebességtől, a kormányállástól, illetve a tapadási viszonyoktól függően állítja be a hátsó kerekek szögét. Az hátsókerék-kormányzású futóművet az új Laguna szedánon alapuló prototípusokban tesztelik, amelyek közül egyet egy brit magazin is kipróbálhatott, meglepően kedvező eredményekkel. A hosszú tengelytávú családi autó a szlalompályán a Porsche Boxsterhez hasonlóan fordulékonynak bizonyult. Az aktív négykerék-kormányzással állítólag teljesen megszűnt az autó alulkormányzottsága, méghozzá anélkül, hogy egy pillanatra is fennállt volna a stabilitásvesztés veszélye.
elolvasom a cikket.. |
 |
|
Renault Kangoo Expess Compact, a fuvartörp |
Jó ötletnek tűnik, hogy egy meglevő furgon alapos megkurtításával készítsenek új modellt, de az eredmény szinte törvényszerűen groteszk lesz. Korábban a Fiat már csinált hasonlót. A Talento nevű rémséget az első sorozatú Ducato megkurtításával állították elő, de az olaszok szükségből folyamodtak ehhez a megoldáshoz. A Renault-nál viszont eleve az új Kangoo koncepciójának részét képezte a rövidített kivitel kifejlesztése.A 3,83 méter hosszú, 1,82 méter széles és 1,8 méter magas aprósággal nemcsak parkolni könnyű, de alaphelyzetben a 2,3 köbméter térfogatú és legfeljebb 500 kilogrammos rakományt is el lehet helyezni benne.
elolvasom a cikket.. |
 |
|
A Laguna végső kitárulkozása |
Mára gyakorlatilag három új információ maradt: a kocsi október 21-től rendelhető itthon, kombi (alias Grandtour) majd jövő januártól lesz. Az árak pedig így néznek ki néhány érdekesebb modell esetén:
Az alig fogyasztó, kipufogócsövén szinte esőerdőket árasztó másfél literes, 110 lóerős dízel 5,8 millióba kerül Berline (ferdehátú) változatban, hatmillióba kombiként. A legerősebb dízel egyelőre a 150 lóerős kétliteres (6,7 illetve 6,9 millió forint), de januártól ugyanennek a motornak lesz majd 175 lóerős verziója is, csak Dynamique felszereltségtől, 7,4, illetve 7,6 milliós ártól. Aki nem szereti, ha büdös marad a keze tankolás után, értékeli viszont a nagy teljesítmény, a kétliteres feltöltött benzinmotoros Lagunával szemezhet – ami pont annyiba kerül, mint a csúcsdízel. |
 |
|
Renault Grand Modus: négy méter egyterű |
| A Grand Modus 93 mm-rel megtoldott tengelytávjával és 4,034 méteres hosszával tágasabb és kényelmesebb lett, mint a 3,874 méteres alapkivitel. Csomagterének térfogata érezhetően bővült: a tologatható hátsó üléssor aktuális helyzetétől függően 305 és 410 liter között változhat, míg a rövid Modus 217-293 liternyi csomag fogadására képes.Az új modellváltozat bemutatásával egy időben a rövidebb Modus is megújul, és ami igazán érdekes, a két típus olyan helyeken is különbözik, ahol elvben a felújítás miatt azonosra is faraghatták volna mindkettőt. Így a két típus orra teljesen eltérő: a rövidebbik, New Modusként emlegetett változat boltíves, magas első lámpákat kapott, míg a Grand Modusra hatalmas, L-alakú világítóegységeket szereltek, komikusan kis helyet hagyva a hűtőmaszknak. Vannak persze egyforma alkatrészek is, mint például a korábbiaknál sokkal visszafogottabb hátsó lámpák. |
 |
|
Új Renault Twingo |
Alig hagytak valamit az elődmodell megkapó esetlenségéből: az új kisautó inkább sportos, mint aranyos. Ez részben a szilvamag-forma első lámpák és a rendszám alatti nagy légbeömlő révén létrejövő elszánt űrlény arckifejezésnek köszönhető, de az autó arányai is sokat változtak. Az orra hosszabb lett, így a mini-egyterű jelleg a múlté: a Twingo második generációja ilyen szempontból leginkább a Citroën C2-esre emlékeztet. Az egyetlen részlet, amely egy picit emlékeztet a régi típusra, az a hátsó ajtóból kissé kitüremkedő ablak. A farrész amúgy is érdekesebbnek tűnik, mint az autó többi része: van benne valami a Mégane hátraálló fenekéből, ami egész egyedivé teszi.
Twingo összesen hatféle felszereltséggel lesz kapható, ezek az Access vagy Authentique, az Expression, a Privilege, az Initial, a Dinamique és a GT névre hallgatnak. Már az alapmodell biztonsági felszerelése is kielégítőnek tűnik, hiszen az alapfelszereltséghez tartozik a két légzsák, a blokkolásgátló és a vészfék-asszisztens.
elolvasom a cikket..
|
 |
|
Jó évet zárt a Renault-Nissan |
A francia-japán cégcsoport 2007-ben 4,2%-kal növelte eladásait. Összesen 6,16 millió autót értékesítettek, ami világviszonylatban 9,1%-os piaci részesedést jelent. Bár az irányítás továbbra is a franciák kezében van, ahogy évek óta, most is a Nissan a sikeresebb, 3,675 millió autót adott el tavaly, 5,7%-kal többet, mint egy évvel korábban. Ugyanakkor a Renault is produkált 2,1%-nyi növekedést, 2,484 milliója talált gazdára 2007-ben.
Márkákra lebontva továbbra is a Nissané (3,523 millió autó) és a Renault-é (2,134 millió autó) a főszerep, de a kisebb márkák is hozzájárulnak a sikerhez. Daciából 230 ezer, Infinitiből 151 ezer, Samsungból 119 ezer fogyott 2007-ben. A Logant, amelyet Renault és Dacia márkanéven is kínálnak, külön is megemlítik. A típus változataiból összesen 367 ezer példányt sikerült értékesíteni, ami durván 48%-os növekedést jelent.
elolvasom a cikket..
|
 |
|
|
|