Érd,Kis-Duna utca 7-9.

Renault a Frankfurti kiállításon

Hír megjelenése: 2013.09.09
Talán csak egy új koncepcióautó, talán a Renault új prémiummárkájának hírnöke látható azokon a képeken, amik frissen kerültek ki a Renault-tól. Az autó körül egyelőre sok a kérdés, de a Frankfurti Autószalon várhatóan kiderül, mi a szándéka vele a franciáknak. Noha erről a nyilvánosság felé nem hangzottak el konkrétumok, sok minden utal rá, hogy a képek az új Espace-t mutatják. A Renault dizájnfőnöke, Laurens van der Acker korábban arról beszélt, hogy a 2003 óta piacon lévő, kiöregedett kisbusz luxusmodellként újulna meg, s kisbuszos gyökereit elhagyva az SUV-k és az MPV-k tulajdonságait felhasználva jönne az utóda, azaz az ötödik generáció. Ezen leírás akár stimmelhet is erre a tanulmányra, amelyet egyelőre Initiale Paris koncepcióként nevez a sajtó. A jelenlegi helyzet valamelyest zavarba ejtő, legalábbis ami a neveket illeti. Az Initiale Paris ugyanis nem modellnév, hanem – ahogy azt korábban Carlos Tavares vezérigazgató kifejtette – a Renault luxus felszereltségi szintjét hívnák majd így, amely a már meglévő modellekhez készülne. Legalább is kezdetben, de még az is lehet, hogy idővel ennél valamelyest jobban elszeparálódik majd a Renault kínálatától, és önálló prémiummárkává növi ki magát. Az elképzelés valamelyest a Citroen DS-sorozatához hasonló. Korábban arról is szó volt, hogy az új luxus sorozathoz az első alapokat a Clio és az Espace adnák – eszerint a koncepció nagy eséllyel a márka kisbuszának utóda. Akármi is lesz az Initiale sorsa, az már szinte biztos, hogy a Renault luxus piaci terjeszkedésének menetét nem Európa diktálja majd. A cél egyértelműen Ázsia, ahol nő az igény a magas felszereltségű, drága autók iránt, a francia luxusra pedig majdhogynem korlátlan kereslet van. A képen látható koncepció bemutatásával ennek ellenére Európát tiszteli meg a Renault, és a kedden induló Frankfurti Autószalon remélhetőleg mindent elárul majd a szerepéről. - forrás: totalcar.hu

Renault Szabó - Autócentrum Szabó
Cím
2030 Érd, Kis-Duna utca 7-9.
Telefon
Nyitva tartás
Értékesítés:
Hétfő-Péntek: 08:00-17:00
Szombat: 09:00-13:00
Vasárnap: Zárva

Szerviz/Alkatrész:
Hétfő-Péntek: 08:00-17:00
Szombat-Vasárnap: Zárva

Kedves Ügyfelünk!
2024. március 29 - április 1 között
ZÁRVA TARTUNK.



Visszahívást kérek



Weboldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk annak érdekében, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek.
Az adatvédelmi tájékoztató tartalmát megismertem. A tájékoztató ismeretében hozzájárulok a sütik használatához. További információk